Jeges László vagyok, 1993. Július 22.-én születtem, Debrecenben, így a horoszkópom rák, egy nap híján oroszlán, mindkét jegy elég erősen jelen van a személyiségemben. A Rákokról azt tartják, hogy gondoskodók, azokról gondoskodnak, akiket közel éreznek magukhoz. Én a családomról akarok gondoskodni, az én családom, a Magyarságom, és Földanya egész élővilágával együtt. Értük megteszek bármit. Úgy érzem elég sokat halogattam vágyaim megvalósítását, így hát a sok tervezés, és felkészülés után belevágok terveim beteljesítésébe, amiből néhányat már feltöltöttem az oldalamra. Szerepet szeretnék vállalni a Föld megmentésében, a megoldást az egységben látom. Egységes nemzet, egységes emberiség tudja azt mondani, hogy köszönöm nem, tovább már nem pusztítom az élőhelyem. Egységesen szeretnék együtt élni, a Magyarsággal, és az emberiséggel, harmóniában Földanyával. A társadalmunkról, nyelvünkről, és tehetségünkről szóló írásaimat kiemeltem, mert úgy gondolom, hogy ezekről minden magyar embernek tudnia kell. Így felgyorsulhat, az a változás, ami már több éve tart.

         MagOm

Létezik egy Mag amelyből az élet ered, a Világegyetem egészében, és ez a Mag összeköttetésben áll mindenkivel, és mindennel.

Tovább

  

Földanya

Sokan közületek ismernek engem. Földanya vagyok, az Élet áramlása. A folyók az ereim, melyek behálózzák a ...

Tovább

 

Kapcsolódás

Mi Magunk vagyunk a kapcsolat Ég és Föld között. A létezést testesítjük meg, ez mesébe illő. Most bemutatok egy könnyű ...

Tovább

            

Utam

1993 Július huszonkettedik napján születtem Debrecenben, és Hajdúszoboszlón nőttem fel. Nagyon sok energiám volt ...

Tovább

Mi Magunk vagyunk a kapcsolat Ég és Föld között. A létezést testesítjük meg, ez mesébe illő. Most bemutatok egy könnyű, egyszerű meditációt, amit csendben kilehet próbálni.  Jó tudni, hogy a csakrák energiaörvények lényünkön belül, amik az energia áramlásában nagy szerepet töltenek be.

Lefekszem, ha jó idő van a fűbe, ha hideg van, akkor az ágyba. A kezeimet és lábaimat kitárom, hogy befogadjam az energiát, és csatlakozzak Földanyához. A gyökér csakrán keresztül, kapcsolódok Földünkhöz, ami a teremtőképességem is meghatározza. Földanya tápláló, etető szerével feltöltöm, ezt a csakrámat, és beállítom az ideális örvénylését, kifényesítem vörös fényével a hozzá tartozó veséimet és mellékveséimet, húgyhólyagomat, ami majd megvédi őket a betegségektől. Az energiát most felengedem a szakrális csakrámba, és narancssárgás kissé barnás színével bevonom magam. A szex csakra felelős a szexuális vágyért, erőért, és az önbecsülésért. Az ivarmirigyeimet is helyes működésre ösztönzi ez a pajzsként is működő narancssárgás fény. Most Földanya szeretetét felengedem a napfonat csakrámba, hogy azt a kicsi Napot ami bennem ragyog ,még fényesebbé és ragyogóbbá varázsolja aranysárga színével. Itt keletkezik a legtöbb görcs, a sok alacsony rezgésű érzelem miatt, mint például a csalódás, vagy a görcsölés, az egész emésztőrendszerünk idetartozik, ezért van az, hogy az érzelmeink felemésztenek minket, ha magunkba tartjuk őket. Most ez a szeretet energia elkezdi ezeket oldani, és érzem, ahogy oldódnak fel a görcsök. A hasnyálmirigy működését is, ezáltal az emésztésem is harmonizálja ez a  napsárga fény, és segíti az energia elosztását akadálymentesíteni, ami a napfonat csakrából történik.

 Az etető szert most felengedem a szív csakrámba, amit zöld színével feltölt. A szív csakra felelős a szeretet befogadásáért, és adásáért. Ezt az energiát végigvezetem hasonló módon a Torok csakrámon, hogy kitudjam mondani a véleményem, a harmadik szem csakrámon, hogy mindig meglássak minden rám leselkedő veszélyt, és örvénylésével segítse a terveim körvonalazódását, és végül a korona csakrámon keresztül az Égbe, a Maghoz, Istenhez küldöm ezt az energiát. A Föld, és az én szeretetem elegyét, sajátjával megsokszorozva küldi vissza a Földre, rajtam keresztül, a Korona csakrán át fogadom be ezt az energiát, ami az égi kapcsolattartásért felelős, és a harmadik szem csakrán keresztül eljut a torok csakrámig, majd a szív csakránál találkozik a Földből áradó szeretettel, és már rózsaszín fényével járja át szívemet az Ég és a Föld  közös egyesített szeretete.  Most az energia tovább halad a napfonat csakrámba, ahol a már  az elkezdett görcsoldások többszörös energiával folytatódnak ,és a szex csakrámon keresztül, eljut a gyökér csakrámig, ahonnan, letudom adni ezt a  feltétel nélküli végtelen egyesített szeretet energiát a Földhöz, ezzel is gyógyítva őt, és magunkat is. Adjunk Hálát azért, amiért emberek lehetünk.  Élvezzük kicsit, ezt a felemelő  közeget, amibe bekerültük, és töltődjünk, amíg szükséges, majd szépen lassan térjünk vissza.

Ez a meditáció kiegészíthető, és személyre szabható.  Ám a kapcsolódás sok más módon is létrejöhet, például torna közben, vagy egy fa segítségével, esetleg révülés útján.  Igazából csak tőlünk függ, mennyi képességet fejlesztünk ki magunknak a kapcsolódásra.  Szerény véleményem az, hogy az embernek folyamatosan új módszereket kell kipróbálnia, mert így érhető el a legnagyobb fejlődés.