Szívem, Lelkem, Szer ès Èrt Elemem ötvöztem e tervezetben!
A Hazáèrt, Gyermekeinkèrt, Jövőnkèrt, Èrtünk!

Csoda Szarvas kèrlek vezess bennünk!!!

- Az új MAGYAR KÖZIGAZGATÁSI RENDSZER tervezete:

Előszó:

Létrejöhet akár az újra érvényesített Köztársaság keretein belül  - vagy a Magyar Apostol Királyságon keresztül is.
Sokak (akik már gondolkoznak) szerint ugyanis, jelenleg a Magyar Köztársaság vagy a Magyar Apostol Királyság...(Apostoli Magyar Királyság


[Bár őseinkhez, Istenhez és a Szent Koronához méltón a Királyságban élne leginkább ezen rendszeren keresztül a Nemzet, még akkoris ha király nélküli királyságról lenne szó.
Mindenesetre én a tenni vágyó emberek akaratát figyelembe véve és a sikeres, IGAZI rendszer váltás reményében a Köztársaság visszaállítását is támogatom, ha ez vagy egy ehhez hasonló alapokra épülő közigazgatási rendszert hozunk létre.]

MSZKF - Magyar Szent Korona Felügyelet – Visegrád 11+1

MSZKFS- Magyar Szent Korona Felügyeleti segédlet – 25

MTB - Magyar Tudományért Bizottság - 25
MEB – Magyar Egészségért Bizottság – 25
MIB – Magyar Igazságért Bizottság – 25
MGB – Magyar Gazdaságért Bizottság - 25

MSZKPT- Magyar Szent Korona Pályázat Segítők (nem meghatározott)

A Felügyelet, a Felügyelet segèdlete, a Bizottságok ès a Pályázat segítő szolgálóinak is fel kell esküdniük a HAZA ès a SZENT KORONA szolgálatára.

Az MSZKF – MAGYAR SZENT KORONA FELÜGYELET

-A Magyar Szent Korona Felügyelet felügyeli a 4 Bizottság munkáját és rajtuk keresztül az egész Ország működését, hisz a 4 Bizottság döntései felülírnak a felügyeleten és segédletén kívül minden más döntést, ami hazánk ügyében érintett.

- 12 személyből áll melyből a legmagosabb tisztű, akinek az egész felügyelet felel, az magja a Szent Korona.

-A Szent Korona után mind a 11 tagnak egyenlő a felelősége és a döntési, szavazati joga.

- -A Szent Korona a MAGYAR SZENT KORONA FElÜGYELET szèkhelyèn szèkel.

- A felügyeletben a legbölcsebb embereknek a helye, akiknek a legjobb rálátásuk van az egészre, tehát akik a legmagosabbról tekintenek a HAZA és a FÖLD helyzetére, hogy átfogó kép alapján szolgálhassák a MAGYAR SZENT KORONÁT. A leírtakhoz alapfeltètel, hogy kapcsolatot tudjèk teremteni a Szent Koronával, hisz ő lesz a közvetlen felettese.

- A Bizottságok vezérei hetente egyszer csatlakoznak a MSZKF gyüléséhez, kiknek szavazati joga nincs, de felszólalási joga igen és beszámoló kötelezettsége is.

- A segédlet 4+1 tehát 5 vezér tagja képviseli magát a heti egyszeri alkalmú gyülésen a Felügyelettel és a 4 Bizottság vezéreivel.

Feladatai: -A Bizottságok felügyelete.
-A Bizottságok és a segédlet javaslatainak elfogadása, vagy adott esetben tovább fejlesztése, esetleg elutasítása.
-A megoldás pályázatok harmadfokú, végső elbírálása.
-Bárminemű probléma azonnali felvetése és közvetítése az adott bizottságnak vagy közvetlen megoldás ötlet(ek) tervezése és elfogadása.

Székhelynek javaslom a Visegrádi fellegvárat, újjáépítése után.

MSZKFS – MAGYAR SZENT KORONA FELÜGYELETI SEGÉDLET

Felépítése: 25 ember
- 4x5 ember figyeli, támogatja, felügyeli a Bizottságok munkáit és 4x1 ember fogja az ötöket egybe, az 1 ember pedig az egész segédletnek a vezére lesz.
- Feladata:

- AZ MSZKF utánpótlása – csak innen lehet bekerülni az MSZKF-be.
- A megoldás pályázatok másodfokú elbírálása.
- Szoros együttműködés a Bizottságokkal és ha valami hibát találnak, annak jelzése az MSZKF felé.
- A Bizottságok munkáinak összefüggéseiből származó lehetőségek átgondolása, tervezése, illetve ajánlása az MSZKF felé.

A BIZOTTSÁGOK

A Bizottságok feladati az adott problémák észlelése, vázolása, megoldása, úgy hogy a lakosságot is bevonja pályázatokon keresztül társadalmunk gyógyításába.
A 4 bizottság neveiből kiderül, miért jönnek létre és miért felelnek a felügyeletnek, illetve az égnek és az ősnek.

A Bizottságból, ha már egy szolgáló èrdemesnek gondol egy adott ügyet, viszont nem lel támogatásra a Bizottságon belül, akkor a Segèdlet köteles megvizsgálni az ügyet.
Amennyiben a Bizottság legalább fele egyet èrt egy ügyben, úgy az egyből mehet a Felügyelet felè, de a segèdlet felè is, hogy ők is kèpben legyenek, ha a vèlemènyüket kèri a Felügyelet.

MSZKPT- Magyar Szent Korona Pályázat Segítők

Nincs meghatározott számú tag, hisz ha valaki alkalmas a tisztre, akkor szükség van rá. Minden felvételről az MSZKFS dönt, de az MSZKF bármikor megmásíthatja a döntést.
Feladata a hozzájuk forduló gyógyító pályázatot illetve feltáró tanulmányt készítő emberek szellemi, lelki segítése. Jó ötlettel, de anyagi gondokkal küzdő emberek beutalása az adott Bizottság elé, akik mérlegelni fogják a gyors anyagi segítség lehetőségét.

A Rendszer általános működése:

- Javaslatot a Bizottságok és a Segèdlet adhat be a FELÜGYELETNEK.

Megoldó pályázatot a Bizottságok a Segèdlet és a Felügyelet is kiírhat.

Bármely magyar ember benyújthat probléma feltáró tanulmányt is, akár megoldás ötletekkel, akár nélküle az adott Bizottság felé.

- Az adott Bizottság pályázatára érkező pályázatokat elsőkörben az adott Bizottság fogja felülvizsgálni, majd ha ők jóváhagyták a Segèdlet és végül az MSZKF.

- Amennyiben a Segèdlet hirdeti meg a pályázatot, úgy első körben ők, másodkörben pedig a MSZKF fogadhatja el.

- A Bizottságok és a Megfigyelők is csak úgy tudnak pályázatot kiadni, ha az MSZKF elfogadta azt.
A Bizottságok közvetlen küldhetik a pályázat tervezeteket a Felügyeletnek

- A pályázatokra összeghatárokat nem írnak előre, azt a pályázónak kell leírnia számítások alapján a megoldó tervében, hogy mire van szüksége.

-A Bizottság ès a Segèdlet szolgálóinak minden esetben nevüket vállalva kell vèlemènyüket kifejteni, szavazatukat leadni ès azt èrve(l)kkel alátámasztani.

A Szent Korona szerepèről e rendszerben ès a Hazánkban.

A Szent Korona az Apostoli Királyság keretein belül tud a leghatèkonyabban èlènkülni, de ha a köztársaság első èlő minősègènek nevezzük ki, akkor a Köztársaság is megfelelő lehet.
A Magyarságnak a Szent Koronával ès rajta keresztül is Istennel különleges kapcsolata van ès őseink mèg tudták, hogy tőle függ a HAZA sorsa.
Minden kezdemènyezès, aki a Szent Koronát kihagyja, az legfeljebb a jelenleginèl jobb, de attól mèg Nemzet ès Isten ellenes.

Hangsúlyozom, nem feltètlen kell ezt a tervezetet èrvènyesítenünk a köztársaság keretein belül, DE ez mèltó alap lehet egy mèg jobb tervezethez, mélyen keresztül felülemelkedhetünk az elnyomáson ès megoldhatjuk a megoldásra váró helyzeteket!

Az esküről röviden:
Èn Jeges László felesküszöm a Szent Korona ès a Haza szolgálatára, amit a lehető legtisztább szándékkal és képességeim legjavával igyekszem ellátni. Amennyiben úgy èrzem feladatomra más alkalmasabb lett, vagy szándèkaim tisztaságából vesztettem, úgy ezt jelzem a Felügyeletnek, hogy döntsenek.
A biztosíték:

A) A rendszer szakralitásának köszönhetően az eskü megszegèsènek közvetlen kiderülèse.

 Az állampolgárok joga arra, hogy 1000 magyar ember összegyülèse esetèn elindítsanak egy olyan folyamatot, amivel az adott Szent Korona szolgáló eltávolítható a tisztsègèből.

Menete:
1. 1000 magyar ember összegyülèse a Felügyelet szèkhelyènèl ès egy èrv gyüjtemèny benyújtása, ami pontosan meghatározott cèlal ellátott mit szeretnènek elèrni ezzel kapcsolatban. 1000 magyar embernek kell aláírnia, akik bármikor vállalják azt, hogy a Felügyelet ezügyben meghallgatásra hívja őt, amin az èrv gyüjtemèny aláírásával köteles is rèszt venni.

2. A meghallgatás után döntès születik, amit ha a beadványozók elutasítanak, úgy másodfokra kerül az ügy, ami a következőkèppen törtènik:
Az országos állami tv csatornán 3 napon keresztül napi 1alkalommal legfeljebb 15 perces videót lejátszása kerül, illetve a Köztársaság honlapjának egy erre lètrehozott rèszlegèn (Panasz a Szent Korona Szolgálóira) megtekinthető lesz a videó.
Ezek után legalább 2500 embernek kell aláírnia azt az èrvgyüjtemènyt, kiegèszítve a Felügyelet èrveinek megcáfolásával, illetve sajátuk előtèrbe kerülèsèvel.
Döntès fog születni ezután, amit ha elutasít a 2500 magyar ember, akkor ezügyben nèpszavazás lesz előírva, úgy hogy előtte 1 hètig mind a kèt fèl egyenlően mutathatja be èrveit a mèdián keresztül, illetve legalább 2 nyílvános vitát kell tartani az ügyben.

C) Nincs mentelmi jog, mindenki vállalja a felelősèget.

D) Minden szavazásról, döntèshozásról nyílvánosságra lesz hozva a jegyzőkönyv, ami tartalmazza majd, ki hogyan szavazott, ki mivel ès hogy èrvelt, tehát mindenki munkája követhető lesz a közigazgatási rendszeren belül.
Hangfelvètel formájában lesz a jegyzőkönyv, illetve írásban is.

Az eskü megszegèsèt Isten ès a Szent Korona èrzèkeli, tehát a felügyelet is.

A korrupció így esèlytelen, hisz ez egy szakrális köztársaság lesz, ahol kèptelenek èszrevètlenül esküjüket megszegni.