Elképesztően széles tárház áll a hatalom rendelkezésére, ami visszatartja a felemelkedésünket. Van a Rend-Őrség, ami nevével ellentétben a Káoszt őrzi, de van egy sokkal komolyabb visszatartó erő, ez pedig az emberek hozzáállása. Az emberek többsége, társadalmunk fertői miatt, negatívan áll mindenhez, nem csak a saját dolgaihoz, hanem a másokéhoz is. Akinek van egy terve, és mesél róla, biztatást vár, elismerést, azért amiért egy magot elültetett, hogy merítsen belőle és ezt a magot kitudja csíráztatni, majd felnevelni, hogy valami csodálatos dolog születhessen. Többnyire nem ezt kapják, hanem azt, hogy ez nem fog sikerülni, mert túl nehéz, nincsenek meg hozzá a képességeid, ez lehetetlen. De a kedvencem talán a „hülyeség, mert nehéz ezért nem fog sikerülni”.

Szerencsére én nem összeroskadtam, hanem megerősödtem ettől a visszatartó erőtől, de az emberek többsége sajnos elhiszi, amiket mások mondanak neki, a saját életéről. Nekem olyanokat mondtak általánosban, amiért közepes tanuló voltam, hogy ne angolt tanulj,inkább németet, mert az könnyebb, és te nem vagy jó tanuló. (Hozzáteszem, hogy angolul kezdtem el tanulni, de a gimiben németül és franciául is tanultam és az angolt tartom a legegyszerűbb nyelvnek a három közül.) Azt is hallottam már nyolcadikosként, hogy ne menj a Gimnáziumba, úgy sem vesznek fel, közepes tanuló vagy, mit hiszel magadról, inkább menj, tanulj egy szakmát. Mindenesetre a tanárok által tanácsolt utat, én nem tartottam méltónak magamhoz. (Jelzem a 3. legjobb felvételi az enyém lett az évfolyamban az általánosomból, és a Hőgyes Endre Gimnáziumba jó értékeket tudtam magamba építeni.

Azonban, ha az ember a szüleitől is azt hallja, hogy ez meg az nem fog sikerülni, ezért meg azért, az eltudja mérgesíteni a  Szülő-gyermek kapcsolatot. ( igazából ennek köszönhető, hogy aránylag hamar önálló útra tértem)  Igazából ezt a mai napig hallgatom, viszont volt szerencsém egy Joalis Mesterrel eltölteni rövidke negyedórát, ami alatt többet tanultam tőle, mint bárki mástól a Földünkön. Az egyik idevágó rövidke történetet elmesélem, amit ő elmesélt nekem. 

A békák egy ugró versenyt hirdettek, több száz egyre magasabb szintkülönbségű lépcsőfokon keresztül kellett feljutni a csúcsra. A közönség persze ordította, hogy lehetetlen, ezt senki se tudja megcsinálni, az elején így sokan lemorzsolódtak, majd ahogy fentébb értek, egyre hangosabban jött a visszatartó erő, az utolsó lépcsőfokokra már csak néhányan maradtak, végül egyedül egy békának sikerült feljutnia a csúcsra. A verseny után, odamentek hozzá, hogy megkérdezzék, mégis hogyan sikerülhetett ez? A béka csak széttárta karjait.. Nem értette, hisz süket volt.

Ez a bácsi Kökényesi György volt, aki egyébként kiváló almaecetet is készít.

Ezúton is szeretném hálámat kifejezni neki!