Szeretettel köszöntelek titeket!
 
Egy jelentős csillagállás éjjelén, az igazság újholdjának kezdetén
Imádkoztam ŐsTenhez, A Teremtő Ősforráshoz érkezvén.
Kértem tőle áldja lényem, segítsen, hogy segíthessek,
majd ezut mondta, térj álomra és vezetlek.
 Így is lett s hamar megfestett nekem egy szertenyúló összefüggő  csodás képet.
Ezt a képet igyekszem most nektek szavaimmal megfesteni,
A TeremTő Ősten akarata fog rajta keresztül érvényesülni.
Az álomkép alapját a Mindenség érdekét szolgáló vágyak és tervek adják.
Rengetegen vagyunk nagy vágyakkal, amik teljesülése a közjót szolgálják.

Rengjen hát meg a sanyargató hatalom a mi egységünkből származó munkától. A vágyak eléréséhez előnyös terveket készíteni és lelkesedni a vágy eléréséért és azért, hogy ebből mennyi menny(e)i  csoda fog származni, melyek újabb és újabb lehetőségeket nyitnak meg előttünk.
Főleg akkor, ha a közérdeket szolgáló vágyad és terved és a vágyad eléréséből származó előnyök és további lehetőségeket összefoglalod, esetleg azt hogy az elérésére mire van szükséged és minden egyéb olyan információt, ami szerinted a vágyad elérését elősegíti.
 
Ezután küld el nekem az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.ra, majd én feltöltöm a www.szer-etet111.hu oldalon az " Istenért élni" menüpontba, ha vállalod hozzá a neved, akkor a neveddel, ha nem akkor név nélkül. Készíthetünk róla videót, amit az "Istenért élni" youtube oldalra fogunk feltölteni, illetve a facebookon az "Istenért élni" csoportba is készíthetünk róla videót és oda is feltölthetjük magát az összefoglalód írását. Ezen kívül egy E-mail levelező listát is elindítunk, ahol minden ilyen kezdeményezés el lesz küldve az email listára feliratkozóknak.
Miért előnyös ez? Bízok benne a legtöbb jövendőbeli munkatársamnak már teljesen világos a kép, azonban néhány dolgot leírok, amikkel a Teremtő által festett kép szerteágazását igyekszem bemutatni.
Egymás terveit jobbá tehetjük, fejleszthetjük.
Egymás terveit képesek vagyunk lehetőségeinkhez mérten támogatni.
Egymás terveit a hasonló, vagy ugyanarra a vágyra összetudjuk hangolni és a lehető legjobb tervvel közösen tudunk tovább dolgozni.
 
Valamelyikünk vágyának teljesülése, lehet egy másik vágy elérésére készített tervnek lesz az alapja, sőt még az is lehet, hogy az a másik, ami már azt az eredményt fogja felhasználni, amit a valamelyikünk elért, tud olyan ötletet, eszközt, erőforrást adni, amivel képes vagy elérni a célt.
Lehetne még sorolni és biztos vagyok benne, hogy ki lesz még egészítve ez a felsorolás, azonban a legfontosabb, legjelentősebb előnyt a végére hagytam.
A köz érdekében született vágyaink megvalósítása egymást segítik elő, minden szinten, több szempont alapján is.  Szeretném egy példával szemléltetni:
Egy focicsapat, csak akkor tud sikeres lenni, ha elfogadják amit az edző (Teremtő) elakar érni általuk, mert tudják hogy az egyénenként is a legjobb mindenkinek és a csapatnak is a legjobb, mert bíznak az edzőben. (Teremtőben) 
Ezért az edző edzi folyamatosan a játékosait egyénileg is és csapatban is. Azt szeretné az edző, ha összedolgoznának a játékosok a győzelem (vágy) elérése érdekében.
Fontos, hogy tudja mindenki mi az ő feladata és fontos az is, hogy a lehetőségeikhez mérten segítség a csapat többi tagját, abba hogy elérjék azt a célt közösen ami a csapatnak és egyénileg nekik is a legjobb.
Szeretném, ha a Teremtő Ősten csapata elkezdene szerveződni ezen a csodás élőhelyen, amivel jelenleg embertelenül bánunk... pedig .... a focicsapat példáján keresztül szemléltetem a jelen helyzetet..
Van az ellenfél (háttérből előbújt hatalom) és van a Teremtő Ősten földi csapata (Az egész emberiség) és a Föld egész élővilágával a mi kapunk, ami minden egyes bekapott góllal pusztul.. viszont ha mi szerzünk gólt, akkor gyógyul. 
A hatalom felmérte a helyzetet és rájött, tisztességesen semmi esélyük, ezért manipulálta az emberiséget.. és arányaiba nézve kb 1 ember az, aki védi a Földet és próbál gólt szerezni a gyógyításáért, a többi tíz pedig az ellenfél irányítása alatt áll és folyamatosan rúgják az öngólokat.  DE az az egy ember sincs egységbe önmagával ( mert itt ugye 1 ember több milliót jelent.) , pedig ha ő egységbe lenne önmagával, akkor képes lenne a csapata nagy részét felébreszteni, s velük az egész csapatot és egyszerűen és gyorsan, annyi gólt lőni az ellenoldalnak, amivel őket lemosnánk a pályáról és a Föld folyamatosan gyógyítani magát, mivel már semmi sem pusztítaná őt és mindennel amivel csak tudnánk elősegítenénk az ő gyógyulását.
Rá kell ébredjünk, hogy mind egyek vagyunk a Teremtő Őstenen keresztül és ha már ráébredtünk erre, akkor magától értetődik, hogy össze kell dolgozzunk, a lehető legmagosabb szinten kell törekedni arra, hogy egymást segítsük, (egyébként az élet más területein is), de a köz érdeket szolgáló ügyekben mindenképpen. 
Ezt a képet festette meg nekem és láthattam egészben és ámultam, bámultam, mennyire mennyei ötlet ez és hogy enélkül mennyire kevés esélyünk van.
Emberek kérlek szépen valósítsuk meg!
Eddig is az egységet akartam építeni, DE nem így..pedig erre van szükség.
Hálásan köszönöm az égnek, hogy rávezetett a valós megoldásra!
Imáimba kérem, segítsen a megvalósításba, KÉRLEK titeket ti is segítsetek a megvalósításba.
A mi feladatunk társadalmunk gyógyítása, az emberiség felszabadítása, a Föld pusztításának megállítása, meggyógyítása és természetesen ezekhez szorosan összefügg a Magyar Nemzet feltámasztása és a közigazgatási módjának a felváltása is.
Természetesen, ha összeforr egy életképes és valóban tenni vágyó csapat, nem pusztán interneten tartjuk majd a kapcsolatot, hanem rendezvényeken is, vagy akár csak néhány ember megbeszél egy találkozót. (Nyilván olyanok, akik egy adott vágy megteremtésében a leginkább összetudnak dolgozni, mert nekik a Teremtő által elrendelt közös munkájuk van, akik az Istenért élnin keresztül találtak egymásra, hogy még magosabb szinten tudjanak az Istenért is élni.)
Ezen oldalakon elérhetők lesznek igaz és hasznosítható tudások a vágyakozással, tervezéssel, teremtéssel röviden, tömören, szépen csengően. Magyarul értelmezve összefüggő, logikusan egymásra épülő képekben megfestve.
KÉRLEK ÁLDJÁTOK MEG és LELKESEDJETEK ti is ezért a lehetőség MAGÉRT, mert egyedül képtelen vagyok ezt a magot kicsíráztatni, elültetni és felvirágoztatni.. hisz ez nem egyéni érdeket szolgál, hanem a legmagosabb szintű közérdeket.  FOGJUNK VÉGRE ÖSSZE.  EGY FÖLD-EMBER érdekű társadalomért, a TeremTő Isten akaratának érvényesítéséért.