Egység

 

ISTEN vagy TEN IS,

Magból Származol Ten Magod Is.

Egyek vagyunk én, és Ten Is, ahogyan a mindenség is.

Az élet csodás, ha felismerjük, hogy egymás testvérei vagyunk,

Mindannyian ugyanonnan jövünk, a legbelső, Teremtő Magból érkezünk.

Földanya ad otthont nekünk, s mi pusztítjuk őt, segítségért kiált, halljuk hát meg szavát!

Hallom Földanyát, az egységben látja a megoldást, kérek mindenkit halljuk szavát!

Segítsük Magunkat, és Magunk összes teremtményét, az Eget, és Földanyát.

Nyissuk ki a szemünket, sanyargatnak bennünket, és egész élőhelyünket.

Szennyezik az Eget, a Földet,  Vizeinket, s így Bennünket.

Félnek a Magyarságtól, rettegnek tőlünk, hiszen

Magunk vagyunk a MagnemzetFénynemzet.

Az Emberiséget, és Földanyát  mi tudjuk

 leginkább segíteni, így megmenteni.

Ne halogassunk, cselekedjünk!

 A mi egységünk a megmentő.

Egységes Bölcső

Egységes Mag

Egységes

Szent

Isteni

Akarat

 

 

Szeretet

 

Magunkhoz csatlakozzunk

Önmagunk szeretetéből táplálkozzunk,

Hogy Magunkhoz csodás úton eljuthassunk.

Végtelen szert kaphatunk, ám előbb adakozzunk,

Ha adunk, nem fogyunk, így csak gyarapodunk.

Etet, táplál, felemel, ha rá méltók vagyunk.

 Szent Isteni hozományunk.

Boldogságunk,

 Szeretetünk.

Tiszta, Felemelő,

Utunkat egyengető,

Mindenségből érkező,

Lényünkbe befészkelő,

Földanyába legyökerező,

Tápláló, etető, Istenséget éltető,

SzerEtet energia, mely Istentől jövő,

Felbecsülhetetlen, Szent Isteni Kegyelem ő.

 

A szeretet terjesztő vers, alulról fölfelé is értelmezhető.

 

 

Ember

 

Mi az

ember?

Ki ő, Honnan,

s miből teremtettet ő?

Istenségből érkező, derítő

Égből Földre ereszkedő, szerető,

Áldott Szert terjesztő, szétömlesztő,

Végtelenül fénylő, bőséges energiatömlő,

Ha ráébred, Magból eredő éltető Fénylény ő.

Embersége, Nemzete létét, féltő, építő, felemelő.

  Fényből jövő, Táltos Paripán égbeszökő, vágyait beteljesítő,

Ég és Föld közötti energiavezető, érző, tervező, Teremtő, Megmentő.

 

 

Az Egység November 26. a Szeretet December 2. míg az Ember December 4. keletkezett.  Életem első versei, köszönöm az égieknek ezt a csodát, hogy rálelhettem egy új szenvedélyemre.