Van egy nagy vágyam, ami rengeteg  tervem szült, és folyamatosan teszek értük, de az alapja az összesnek a segítségnyújtás, mert a vágyam, hogy egy egységes nép egységes szent isteni akarattal, felemelkedik majd méltó helyére, így megmentve a Földet, ezáltal bőséget, jólétet, szeretetet, békét, nyugalmat teremtve. Ez a változás egyébként már elindult a Kárpát-medencéből, a Föld dobogó szivéből. Már csak a mi összefogásunk és  Egységes akaratunk szükséges, hogy beteljesüljön a Magyarság szerepe Földanya megmentésében.

 

 

embereksegitese


Az Égben vállaltam fel Földi tisztem, majd leszülettem, hogy tisztességgel teljesítsem.
Különleges gyermek voltam, személyiséggel, várfalakra és tetőkre másztam, és a szekrény tetejéről ugráltam.
Nem tűrtem az igazságtalanságot, ha ellenem, ha más ellen zajlott, így első óvodám vezetése eltanácsolt. 
Iskolában egészen alsóig lázadtam, majd okosodtam és ráébredtem, más út is van. 
Ma már az igazságért és az igazságosságért küzdök, nem pedig a hazugság, és a gonoszság ellen. 
Hogy mi a különbség??? Így nem esek le a mocskos szakadékba, hanem a lezuhantakat fentről húzom vissza.

Életem egyetlen írása, ami dalként formálodva jött le:

Kérlek segíts én nékem Jó Istenem, én Istenem, 
Hadd segítsek én is az embereken, Tisztességben, Szeretetben.
Égben vállalt földi tisztem teljesítem, Szeretetben, Tisztességben.

Kérlek vezes Éngemet Jó istenem, én Istenem, 
saját utam hadd járjam Jó Istenem, Vezesd Lényem. 
Kérlek Segíts én Nékem, Adj meg mindent tisztemhez, Szeretetben, Tiszteségben. ( Éljem életem)

Készíts fel készíts fel, a Vitára, készíts fel, készíts fel  a Csatára 
Hadd térjek, Hadd térjünk Szabadságra, Szabadságra
Fogd a kezem, Fogd a kezünk, s segíts nekünk, ha tévedünk, segíts nekünk, ha megkérünk.

Jó Istenünk segíts nekünk.





Nehéz kiemelnem egyet a módszereimből, de a meditációt mégis megteszem, mert meditatív állapotba lehetek leginkább önmagam. A tudásom jelentős részéhez meditációkon keresztül jutottam hozzá, az Isteni ősforrásból, és egyre könnyebben, tudok információt szerezni. 
A folytonos idegesség sok betegséget táplál, a tartós nyugalmi állapot egészségessé, határozottá, és kiegyensúlyozottá varázsolja az embert. Nekem a meditáció után egyből jó volt, és egyre jobb és jobb lett, és ez a folyamat talán soha sem áll meg. Az első meditációk után nagy megkönnyebbülést éreztem, rá néhány héttel, már kihatott az egész napomra. Körülbelül két hónap után, csak simán megoldottam azokat a helyzeteket amibe addig rendre elakadtam, és hálát adtam amiért az önostorozás helyett, a saját fejlődésem érdekébe állíthattam.

  Próbálok a saját utamon járni, és a hozzámfordúlokat a sajátjukra terelni,  hogy egyre többen éljünk emberként. Mellette építgetem a Nemzeti Egységet, mint egy felsőbb szellemi csoportot, egy Civil SZER-VEZET mely terjeszti az Igazságot.  Az Országot a Nemzetet, és Istent szolgálja a Szent Korona eszméi szerint, amennyire ebben az elavult, megosztásra alapuló pártrendszerben ez lehetséges. 

 

 

Hamar megtalálom a probléma forrását, átlátom a döntéseim lehetőségeit, és veszélyeit. Nagyon sok bajom volt, és még ma is van, de így szépen végighaladván életem különböző részein, ezeket a problémákat egyre inkább csökkentem. Felismertem, hogy a legtöbb görcsöm gyermekkoromból származik, azokból a problémákból, amiket nem sikerült megoldanom, a rossz érzés görcsöket hozott létre az energiarendszeremben, többnyire a szakrális, napfonat és szív csakrámba.