Számomra a meditáció a legegyszerűbb módja a legbelső maghoz való csatlakozáshoz (a másik a labdarúgás)*kiegészítés | azóta már az írás és a költészet is|, sokak a művészet által is eljutnak igazi önvalójukhoz. Ezzel a módszerrel, az alfa állapotot tartósan is meglehet őrizni, ami lényegében egyenlő a stressz kizárásával, és könnyedén eljuthatunk Théta állapotba is, ami az önprogramozás, és a görcsök feloldásának a kulcsa. Szinte minden problémánk felszámolható a segítségével.  A meditáció egyesítése más technikákkal, nagyon hatásos, és célravezető tud lenni. Szerencsés vagyok, mert én már olyan dolgokat tapasztalhattam meg meditációk közbe, amik nagy szerepet vállaltak életem jobbá tételében.

köszönet a képért Bartalis Elődnek

Meditáció előtt jó az égre tekinteni, hisz többnyire oda utazunk.

A gondolat után, hogy el akarok kezdeni meditálni, és az első meditációm között majdnem egy év telt el, ez pont jól szemlélteti, hogy milyen változásokon segített át engem a meditáció. szerencsére mégis kipróbáltam elsőnek vezetett meditációkkal, aztán nyugtató zenékkel, amik egyből nagy megnyugvást, és boldogságot hoztak. Többek között meditációk közbe vagy közvetlen utána jut el a gondolat a tudatomhoz, hogy ne halogass, hogyha halogatok valamit már napok, hetek óta. Mióta hallgatok magomra, azóta amit kigondolok, azt megvalósítom, ez már a gondolat után csak időkérdése, mert teszek érte, nem halogatom. Véletlen elhalna egy mag amiből kicsirázhatna egy csoda is, persze csak, ha nem ítélem halálra magomban. Így inkább etetem a szeretetemmel, és mindennap teszek érte valamit, van mikor pusztán gondolatban. A meditáció segít önmagam megtalálásában, talán azért vagyok a leghálásabb, hogy segített rávilágítani az utamra, megmutatni azt és odavezetni, ahogy telik az idő egyre jobb és jobb dolgokat tapasztalok meg általa. Úgy gondolom, hogy a meditáció az egyik alapja a révülésnek, az alázat, küldetéstudat, és a Táltosparipa mellett.

A meditáció segített kihozni abból a depresszióból, amibe belezuhantam a problémahalmaz megismerése után. Hisz minden egyes kutatásomnál, ami lényegében csak a baj feltárásáig jutott el, majd ott elakadt, egyszer csak hirtelen megvillant a megoldás. Néhány nap alatt, többet fejlődtem, mint azalatt az egy év alatt, amikor többet fejlődtem, mint az addigi életemben. Utána aránylag hamar rátaláltam a théta állapotra, ami segített a sok-sok görcs feloldásában, amik az energia megfelelő áramlását akadályozták az energiarendszeremben. Akasha krónikájába is betekintést nyerhettem egy kis ideig, ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor azt mondanám olyan, mint egy videójáték, ami élethűbb a „valóságnál”. Nehezen tudtam irányítani, mégis rendkívül élvezetes volt minden ott töltött pillanatom.

 Megismertem számtalan meditációt, olyanokat is amikért, egy átlagos havi fizetésnél többet kérnek el, bár én ingyen megszereztem, mert Magomhoz fordultam, kértem majd kaptam. Szerencsére a fejlődésem érdekében tett kérések maradéktalanul beteljesülnek, csodás, váratlan, meglepő módon. Csak igazán kell akarnom. Számtalan meditáció van, de a meditációk egy részéhez, kell csak elcsendesíteni az elmét. A többiben összehangolom az elmém, a lelkemmel, és szellememmel, egységet teremtek, így működik számomra az önprogramozás is, elsőnek is lecsendesítem az elmém, mert általában túlműködik, viszont nem kell, hogy teljesen megszűnjön.  Az egységünk által tudunk teremteni, ezt már lehet nem meditációnak hívják, bár nem veszek el e szó jelentésében.

            A legjobb meditációim közt volt az, amikor a családi házban (közös szobában, de egyedül) meditáltam és már nagyon mélyen jártam, úgy éreztem ez egy szintlépés az eddigiekhez képest, majd bejött édesapám, és középső testvérem, vihorászva, azt beszélvén, hogy haha Laci meditál, biztos nem tudja, hogy ez egy elképesztő nagy időpazarlás, és mekkora hülyeség, nem baj egyszer majd megjön az esze. Körülbelül csak ezért jöttek be, majd kimentek. Eddig a hasonló helyzetek, rendre megzavartak, akkor viszont a következő folyamat játszódott le bennem végig csukott szemmel. Bocsánatot kértem magomtól, majd tőlük,(lélekszinten) hogy eddig haragudtam rájuk, miközben azelőtt néhány évvel, teljesen hasonlóan reagáltam volna rá én is.  Megbocsájtottam magamnak a több éves haragért, amit gerjesztettem azért, amiért azt gondoltam hátráltatnak a fejlődésemben, amikor hazajönnék „feltöltődni”, és így csak fokoztam azt a kört, amibe bekerültem. Ezután olyan szintre jutottam el, ahova tudatosan még most sem vagyok képes bármikor eljutni, mindig csak akkor, ha valami olyan felismerést teszek, ami eljuttat odáig.

A legnagyobb szakadékból úgy tudtam kijönni, hogy megoldottam azokat a problémákat, amik a mélybe taszítottak, a bajt többnyire a hirtelen felismerések oldották meg, úgymond Isteni ajándékok. A legtöbb felismerésem meditáció, foci, vagy „magányos” túrázás közben, vagy közvetlen utána jött. Egyszerűen azért, mert olyankor vagyok a legközelebb önmagomhoz, ezáltal a teremtőmagomhoz is, Istenhez.

Azóta az írás is egy kikapcsolódást jelent, ha nem 1 hét alatt akarok megírni egy ilyen tartalmas könyvet, egy ilyen hangosan zúgó laptoppal. A költészet egészen más magasságokba emel, mint amit bármitől megszoktam.