Energia ipar tervezete:

1. Az atomerőművek megszüntetése, mert óriási veszélyhelyzetet jelent.
2. Rengeteg pályázat kiírása a geotermikus, mágneses energia legmegfelelőbb felhasználásának kutatására.
3. Nemzeti tömeggyártása a Napelemnek, így az olcsóvá tétele és elterjesztése, főleg falvakban, kis városokban, ahol nem éri meg feltétlen a geotermikus energia kiépítése és karbantartása.
4. Geotermikus hálózatrendszer kiépítése, a következőképen:
Városonként, vagy Budapest esetén több Geotermikus energianyerő helyet építsenek és ott alakítsák át ezt az energiát valahogy, majd ez lássa el az adott város energiaszükségletét. Ennek hatására csak a karbantartási összeg kerülne felszámításra és az első 5évben egy megtérülési díj, tehát mondhatni szinte ingyen energia lenne az embereknek. Körülbelül havi 2000ft karbantartási költség + 1000ft megtérülési díj + a vízfogyasztás lenne a rezsi.
5. Màgneses energiapályák létrehozása, főleg a távolsági tömegközlekedésben és szállítmányozásban.
6. Víz meghajtású (autó)motorok kifejlesztése, vagy mondjuk inkább "engedélyeztetésnek" majd néhány száz autó teszt üzemével, majd tömeggyártásával.