Egészen December 8.ig  politikával még csak annyi tervem volt, hogy Orbán Viktort felkeresem, és vázolom neki, a bennem már évek óta körvonalazódott megoldást Országunk problémáira, akkor még azt hittem, a magyarságot szolgálja, csak közbe szétlopja.. Káosz esetén, teljes magabiztosságom, és szilárd hitem hiányában beértem volna vele. Ám az angyaloktól  néhány nap alatt többször kaptam azt az üzenetet, hogy van egy másik sokkal jobb, célravezetőbb út, gondolkoztam, sokat gondolkoztam mire akarnak utalni, majd leültem a naplóm mellé, és leírtam a gondolataimat. Emlékszem hajnalba nyúlóan csak írtam, és írtam, így elhanyagoltam egy kicsit a természetet, és magomat, tehát 9.-én csak a természetben magommal foglalkoztam, és 10. én újjult erővel tudtam gondolataimat elektronikusan feljegyezni.  (Kérem bocsássanak meg nekem, ezért a kiinduló gondolatért, mára már átlátom mennyire abszurd volt, de minél inkább belemélyedek, annál inkább látom mennyire távol volt az igazság.)

 Úgy kezdtem el írni a naplómat, ha Orbán Viktor nem hallgat meg, vagy nem hajlandó az Ország érdekeit figyelembevéve megvalósítani az akaratom, akkor támogatókat, és szakértőket keresek minden területelen, akik szívesen segítenék Országunk fejlődését. Annyira belemélyedtem, hogy rákellet ébrednem a Fidesz Orbánnal együtt, alkalmatlan a vezetésre, ahogyan a Jobbik is, hisz ezek csak kétségeket támasztanak bennünk, az egység ellen dolgoznak, tehát a Nemzet ellen. Teljes a képmutatás, Vona Gábor kérdéseim elől kitért, és elterelte a szót Orbánra, mintha mindenért ő  lenne a felelős. Orbán meg csak Sorost mondja mindig, miközbe ő is csak egy báb, valaki sok hasonló figurát mozgat még a háttérben, és így egy szép előadást láthatunk, aminek része a politika is, és az egymást szarral dobálás elv az egyik alapja, hogy ezt vegyük át az életünkbe. Magukakat is fényezik de elenyészően, ahhoz képest ahogy a másikat járatják le. Biztos azért, mert a másodikat könnyebb, annyira gyenge a felhozatal... biztos " VÉLETLENÜL". 

A számomra nem létező bal oldal is, a Momentum meg hasonló idegen érdekeket szolgáló kispártokról nem is szeretnék szót ejteni.

 Főleg az oktatásügy, bankrendszer, és gyógyszeripar működési elvének megváltoztatásáról nem mondtam volna le, de így legalább semmiről sem kell, és ha minden jól megy, végre Ember és Föld érdekű társadalomba élhetünk,bár ehhez kell az egységünk!  Nyilvánvalóvá vált Isten akarata, alapítsd meg a Pártot mely megmenti a Földet, és rajta az életet. 

 

Ez a párt sajnos még nem létezik,

Szakértelem és támogató kerestetik. 

Teremtőkészségem  most ébredezik,

Érzem, tudom, csak kevés hiányzik.

 

Erre a választásra a pártom sajnos nem ért be, ezért kérem önöket a Magyar érdeket képviselje, szavazzon a három közül valamelyikre. Jelenleg a NEEM párt, a Haza pártja, és a Miép az aminek az elveivel egyetértek. A NEEM pártot, nem támogatom, mert nem tartották a szavuk, elnézést, bocsánat kérés helyett, inkább a felelőséget hárítják. A céljaik jók, én is ezen leszek, de a szavazatom rájuk nem teszem. A Haza pártja, és a Miép közt, hogy mi dönt? Az elérhetőség, a kapcsolatteremtés könnyedsége. A Haza pártja elnőkétől hetek óta választ várok, míg a Miéppel máris kapcsolatba vagyok, bár még csak levelek tekintetében. Ezen kívül jobban kifejtik a programjukat. Annyit azonban elárulok, ha ez a 3 párt jutna csak be a parlamentbe, a népünkből hamarosan Nemzet lenne, ki a Földet és rajta az egész emberiséget, gyönyörű, értékes növényi, állati életeket mentene meg.

 

A politikán kívül számtalan más módon, és helyen építem a Nemzeti egységet. Sokkal jobban belemélyedtem a politikai életbe, mint amennyire szerettem volna. Látom mi megy, látom, közel érzem a megoldást, már csak mi hiányzunk hozzá. Ez egy szellemi kezdeményezés, mely újra Egységes Nemzetet kovácsolna, varázsolna a népből. Én nem akarok ennek a pártnak a vezetője lenni, biztos van nálam alkalmasabb, képzettebb személy is, sőt inkább csak egy csendestagként működnék, aki csak akkor szállna be a párt működésébe, amikor ég a ház. Szívesebben kutatom a Pilist, és Istent, a Magyarságot, leginkább ősi nyelvünket, mely mérhetetlenül boldoggá, és egyben hálássá tesz engem, úgy érzem így szolgálhatom leginkább a Hazát, a Mag Országát. Hazudnék, ha azt mondanám, ez nem érdekem, mert ez a legnagyobb érdekem, a Nemzeti Egység, hisz ennek szenteltem életem. Szeretem magomat, és a többi embert is, hisz mind tenek vagyunk, de a HAZA mindenelőtt! Szerencsére, Isten és a Haza olyan szorosan összefügg, mint amit csak kevesen sejtenek, és tán még én sem tudom egészen. Ez már csak akkor lesz Párt, ha nem történik már most valami gyökeres változás, de szerintem fog. Nem a nagyképűség beszél belőlem, egyszerűen csak képességem van rá, hogy segítsek ezt a rendszert megdönteni. Egyszerűen csak felül kell rajtuk emelkedni.