A legnagyobb probléma az Oktatásügyben, hogy nem az emberi életre készít fel, hanem a rabszolgaságra.  A gyermek, amíg nem kerül be egy intézménybe, addig a szülei értékeit issza magába. Bölcsödébe járatni a gyermeket, szerintem nem túl bölcs döntés.  A legtöbb óvoda, pedig ma még elég elavult rendszer alapján működik. Sajnos még nem részesülhettem gyermekáldásban mégis, bele tudom képzelni magam a helyzetbe, sőt ez lelkesített, mikor körvonalazódott bennem, egy saját óvoda alapításának az ötlete. A bővebb részletekre nem térek ki. Egyesítem majd a gyógynövények használatát, a helyes táplálkozással, meditációval, sporttal, logikafejlesztő játékokkal, miközben Földanyával és az állatvilággal természetes harmóniára ösztönzöm a gyerekeket.  Egyik gyermekre sem lesz ráerőltetve semmi, ám annyi választási lehetősége lesz, hogy mindenki megtalálja ott a saját útját anélkül, hogy már az első intézményébe leterelnék róla. Gyermekkorban lehet a legtöbbet fejlődni, akkor szerezhetjük meg azokat az alapokat, amikre majd tudunk építkezni.  A kialakult viselkedésminták, a gondolkozásmód, és az átvett tulajdonságok, nagyban befolyásolják a gyerekek fejlődését, és így egész életüket is. Sajnos mai helyzetünk, hűen tükrözi az egész oktatási rendszer bukását, és kiált egy újításért.  Egy részletet bemásolok az Óvoda versemből.

Szerből

Szeretetből,

Áldás Fogantatik

Egy gyermek leszületik

Kedves szülők kincsüket féltik,

Féltik munkájuk, hogy kárba vesződik,

Gyermeki Tisztaságot, hogy beszennyeződik.

Régi tervem Élesedik, Óvoda mely a jóságból építkezik.

Égből

 Földre ereszkedő

Tiszta lelkű, csodatevő

A bölcsőde nem kötelező.

Maradj otthon, anyával, apával,

 Családdal, nagymamával, nagypapával,

 Barátkozz, a játszótársaiddal, és az óvodával.

A gyermeknek jó:

Ha otthon, és az oviban

Az értékek beépítése hasonló.

Betegségeket távoltartó, erőt adó

Gyógynövényekből készült innivaló.

Gyümölcsök, zöldségek, magvak, kiválók

Egészséges mégis finom, éltető ennivalók.

Zöldfűszerek, Ásványi anyagokkal teli parajdi só.

 Felnőttet, gyermeket egyaránt egészségesen tápláló.

Az általános iskola az a hely, ahol rendkívül sok dolgot megtanul a gyerek, amire nincs szüksége, de arányaiban kevés olyat, amire égető szüksége lenne. A Világról, és a Földről teljesen hamis képet tárnak elénk, hamis történelemmel tömik tele a fejünket. Elhitetik velünk, hogy a finnugor nyelvcsaládból származunk, egy vagyunk a sok nép közül, és egyáltalán örüljünk neki, hogy életben maradtunk itt Európa közepén, ennyi csapás közt.  Sokáig nem értettem azt, hogy a magyar emberek miért, nézik le saját népüket, miért aggatják rá a „magyarosan” jelzőt valami gyalázatos folyamatra. Miért mondunk le a revízió lehetőségéről? Miután feltettem a kérdést magamnak, hamarosan végiggondoltam, hogy mit sulykoltak belénk gyermekkorunkba, és már egyáltalán nem csodálkoztam. Az iskola nem tanít meg a büszkeség, hazafiasság, és a hála érzésére, pedig ezek nélkül gyökértelenné válunk. Gyökerek nélkül, nem tudjuk magunkba szívni azt az energiát, ami fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen lenne. A Magyarságomon belül a „nyelv” írásomból egy idézetet bemásolnék, hogy mi nem szokott elhangozni az iskolában.  „Létezik egy Mag amelyből az élet ered, a Világegyetem egészében, és ez a Mag összeköttetésben áll mindenkivel, és mindennel. Magunk által mind kapcsolódunk, mindenhez, és mindenkihez.  Jó lenne, ha mi emberi teremtések, a természettel, egymással, sőt még önmagunkkal is harmóniában, és szeretetben tudnánk élni.  A szer ami etet minket az önmagunkból jön, csak úgy tudjuk teljesen befogadni mások szeretetét, ha magunkat is szeretjük. Fontos, hogy táplálva legyünk ezzel a szerrel, ami az egész életet áthatja a mindenségben, mivel így tudunk mag(a)biztosak lenni. A határozottság pedig lényünkön, kívül tartja a félelmet, s így egészek tudunk maradni, egészségesek. Megtudjuk őrizni a teljességünket, egészségünket, ha a fél elemeket nem építjük magunkba, és nem pusztítjuk, nem öljük magunkat a  fokozatosan felgyűlő gyűlölettel. Minden vágyunkat beteljesíthetjük, ha kellőképpen gondozzuk, etetjük a szeretetünkkel. Gondoljunk a vágyra úgy, mint egy magra, a magot csiráztatni kell, majd miután elkezdett csirázni, elkezd az ég felé nyújtózkodni egyre jobban, és a végén egy kész csoda lesz belőle, amire ha a teremtője ránéz boldog lesz.  Ezek a magok, a vágyak, gondolatok, amik csirázhatnának, hogy valami gyönyörűség jöjjön létre belőlük, de sokan a halogatás miatt, ezeket a magokat elhalasztják, kiszárítják, hagyják elpusztulni. A csiráztatás ebben a hasonlatban, a terv készítését jelenti, ezután már csak etetni kell a szerünkkel, és magunkból egy áldott termés válik.”

A gyerek könnyebben kezelhető, ha az egyéniségét elvesszük. Sajnos ez jellemző az oktatásunkra.

 Most csak a tananyagról írtam néhány alapgondolatot, de az egész rendszer vérzik. Csak nézzük meg a tanárok alulfizetettségét, nekik van a legnemesebb, legfontosabb munkájuk, eközben szakácsként minimum kétszer, de inkább háromszor annyi pénzt lehet keresni. Hogyan érezzék így a tanárok azt a felelősséget, hogy az ő munkájuk meghatározza egész létünk kérdését. A szülők többségétől, a gyerekek nem a megfelelő értékeket tanulják meg, mert anno ők sem azt tanulták, nem az ivódott beléjük. Vannak olyan családok is, egyre többen szerencsére, ahol igazi értékeket kapnak a gyerekek, szeretetet, hitet, reményt, és ami minden gyermeket megillet, a mély és őszinte csodálat tisztasága előtt. Egy gyermeknél nincs nagyobb áldás, sokan ezt elfelejtik és képesek mégis teherként hívni, ezáltal kezelni is szegényt. Képzeljük el azt, hogy a szülők erejükön felül, mindent beleadnak, hogy a gyermek harmonikus, boldog életet éljen, ezért helyes eszméket, építő érzelmeket táplálnak belé, és van, aki azért szüli a gyereket, hogy kapja a segélyt utána.  Ez a két véglet, a legtöbb gyerek a kettő között van, akiknek ott fog kialakulnia a jelleme, mert ezt otthon a tévézés, és az okostelefonozás elhalasztotta. A jól nevelt gyermekek, vagy megmaradnak hitükben, és csak erősebbek lesznek a külső megpróbáltatások által, vagy elsodorja őket az ár.  A rosszul nevelt gyerek kap beírásokat, amiért jól megverik otthon, vagy nem is érdekli a szüleit, vagy még meg is dicsérik, hogy az „én fiam”. Az igazi áldozati réteg, mégis a könnyen befolyásolható átlag, akik átveszik a legrosszabb értékeket, mert azt látják, hogy így mindent megtehetnek, míg a jók korlátok közé vannak zárva.  Több oldalról is meglehetne még közelíteni ezt a témakört, és akit érdekel a sorsunk, és látja az egyértelmű irányt, amelybe mozdulnunk kéne, azzal szívesen beszélgetnék bővebben erről a problémahalmazról, és még inkább a megoldásáról.

 „Nem az nem jó, az a valóság, nem embernek való”

A baj ott kezdődik a középiskolai oktatásban, hogy a gyerek többnyire felkészületlenül megy oda. Általában szakiskolákba mennek, a gyengébb tanulók, és gimnáziumba a jobbak. A szakiskolát, elvégzi még gyerekként, majd elkezdhet dolgozni jobb esetben, abban amit elvégzett, ideje, vágya, és lehetősége se nagyon lesz, egy összetett tudás megszerzésére, amivel sokkal könnyedébben boldogulhatna az életben. A Gimnáziumban sokkal nagyobb lehetőség van a fejlődésre, mert az nem egy adott dologra tanít, hanem egy összetett tudást vár el. Nyilván a tananyag nagyobbik része felesleges, és a legfontosabb tanítások is kimaradnak, de legalább az elv jó. 

Szerintem egy gyermek fejlődésében előny az, ha 18éves koráig nem szakosodik, hanem inkább a képességei fejlesztésére összpontosít, mert ha kifejlesztette magában a könnyed, gyors, hatékony, játékos tanulás képességét, utána konkrét szakmákat hetek alatt képes elsajátítani, összetettebb tudást szerezve, mint hagyományos módszerekkel 2-3 év alatt.  Érdemes rátekinteni arra a folyamatra, hogy az életkörülményeink egyre rosszabbak lesznek, egyre hamarabb halunk majd meg, és egyre magasabb a nyugdíjkorhatár.

Aki gondolkozik, rálel az összefüggésekre.

Képesek lennénk, egyszerűen megváltoztatni saját sorsunkat, ha tennénk érte. Tegyünk érte!

A felsőoktatás egy nagyszerű dolog, de tán túlságosan divatos lett. Szerintem nagyon sokan nem tudják mit is kezdjenek az életükkel, még gimi után se, ők többnyire megnézik a továbbtanulási könyvet, hova mennyi pont kell, hova férnek be, és ehhez igazítják azt, hogy ők mivel szeretnék tovább képezni magukat. Az értelmi szintet sokan, összekeverik az iskolázottsággal, és önértékelési problémákból fakadóan is vágyhatnak felsőoktatásba. Elsőbe, vagy másodikba rájönnek, hogy ezt nem is szeretik, ezért vagy befejezik idő előtt, vagy elvégzik büszkeségből, aztán soha életükbe nem fognak az adott területen dolgozni. Van olyan, aki a pénz segítségével bejut, többnyire divatból, ezzel elvéve a lehetőséget olyan emberektől, akik az ott megszerzett tudással elérnék céljaikat, és mentőmellényt dobnának fuldokló társadalmunk számára.  A pozitív diszkriminációt, megkülönböztetést sem értem, egyszerűen nem tudom feldolgozni, hogy lehet faji alapon előnyben részesíteni valakit, a tudással szemben egy olyan intézményben, ahol a már meglévő tudást kéne tovább képezni. Én magyar vagyok, ezért, ha felsőoktatásban szeretnék részt venni, számítsak rá, hogy egy nálam gyengébb képességű ember kerül be helyettem, mert ez segíti az ő nehéz életét és, ezáltal könnyebben tud beilleszkedni?  Ez számomra értelmetlen, érthetetlen, és egyben felháborító. 

 Nagyon sok dologról nem esett szó, ahogy az új közigazgatósági rendszerről sem. Bár azzal kiegészíteném, hogy az állami iskolában, ha kialszik egy villanykörte és nincs másik raktáron, akkor azt kérelmezni kell, majd ha elfogadták a kérelmet, utalnak az iskolának pénzt, hogy azt kicserélhesse. Körülbelül néhány hét múlva, újra lesz világítás. A tankonyhán volt, hogy a sárgarépa végére görcsöt kötöttem, és bemutattam a tanárnak, hogy ez nem alkalmas az ételkészítésre, azt mondta, hogy nem tud mit csinálni, mert ilyen az új rendszer, hogy rájuk poshad az élelmiszer. Ennek mondjuk az az „előnye” hogy a szakács már tanulókorában is megtanulja, hogy „szarból, kell várat építeni.” Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogyha lehetőség van rá, leselkedjen be a konyhába, milyen körülmények között zajlik az ételkészítés.

.