Isten, áldd meg a magyart 
Jó kedvvel, bőséggel, 
Nyújts feléje védő kart, 
Ha küzd ellenséggel; 
Bal sors akit régen tép, 
Hozz rá víg esztendőt, 
Megbünhödte már e nép 
A multat s jövendőt! 

Őseinket felhozád 
Kárpát szent bércére, 
Általad nyert szép hazát 
Bendegúznak vére. 
S merre zúgnak habjai 
Tiszának, Dunának, 
Árpád hős magzatjai 
Felvirágozának. 

Értünk Kunság mezein 
Ért kalászt lengettél, 
Tokaj szőlővesszein 
Nektárt csepegtettél. 
Zászlónk gyakran plántálád 
Vad török sáncára, 
S nyögte Mátyás bús hadát 
Bécsnek büszke vára. 

Hajh, de bűneink miatt 
Gyúlt harag kebledben, 
S elsújtád villámidat 
Dörgő fellegedben, 
Most rabló mongol nyilát 
Zúgattad felettünk, 
Majd töröktől rabigát 
Vállainkra vettünk. 

Hányszor zengett ajkain 
Ozman vad népének 
Vert hadunk csonthalmain 
Győzedelmi ének! 
Hányszor támadt tenfiad 
Szép hazám kebledre, 
S lettél magzatod miatt 
Magzatod hamvvedre! 

Bújt az üldözött s felé 
Kard nyúl barlangjában, 
Szerte nézett s nem lelé 
Honját a hazában, 
Bércre hág és völgybe száll, 
Bú s kétség mellette, 
Vérözön lábainál, 
S lángtenger fölette. 

Vár állott, most kőhalom, 
Kedv s öröm röpkedtek, 
Halálhörgés, siralom 
Zajlik már helyettek. 
S ah, szabadság nem virúl 
A holtnak véréből, 
Kínzó rabság könnye hull 
Árvánk hő szeméből! 

Szánd meg Isten a magyart 
Kit vészek hányának, 
Nyújts feléje védő kart 
Tengerén kínjának. 
Bal sors akit régen tép, 
Hozz rá víg esztendőt, 
Megbünhödte már e nép 
A multat s jövendőt!