Ez a fajta írás  egy hirtelen jött új szenvedélyem, és nagyon boldoggá tesz. Az első vers szerűségem az Egység, majd a Szeretet, és az Ember, és ha az Égiek is úgy akarják, elémtárják a szavak bőséges kincsesládikáját, hogy véleményemet, könnyedén, jól érthető, kellemesen csengő, figyelemfelkeltő módon adhassam át, ezzel felgyorsítva a felemelkedés folyamatát. Az elmúlt két-három évemben sok rejtett képességem fedeztem fel , hisz ráléptem a saját utamra, arra az útra, ahol ezen képességek nélkül képtelen lennék boldogulni.  Ez a Teni szolgálat, a legtöbb írásom is szoros égi kapcsolat közben született, legyen ez rímekbe szedve, vagy csak ömlesztve.
 
  Pontosan nem tudom milyen "műveket" írok, nemtudom hogy versnek, prózának, versesprózának, vagy minek nevezzem,  de az biztos, hogy élvezem, örömmel tölt el engem.  Másrészt sokan mondták már egy-egy felolvasáom után, hogy ez nagyon jó volt, jól összefoglaltam egymásra felépítve a gondolataim.  Sok olyan írás is felkerül ide, ami elsősorban Istennek szól, de ha jobban belegondolok lehet valakinek segít majd, hisz rájöhet milyen kapcsolat lehet a Teremtő, és az önmag között, ha az ég felé törekszik. 

  Sokkal több hasonló írásom van, de ezt előbb utóbb, csoportosítva fogom a honlapomba építeni, addig  csak  így ömlesztve került fel ide.